2016. július 16., szombat

Sebes Ila: Mezei virágok tánca


Sebes Ila: Mezei virágok tánca

Odakint a mezőn, Szarkalábak közepén
Kék ég alatt, hallgatnám a tücsökzeném
Körülöttem Pipacsok és Búzavirágok között
Egy-egy Margaréta is szépen beköltözött.

A végtelennek tűnő rónaságban,
mozdul négy virág a fuvallatban!
Szép a táncuk, szinte örök,
Ezt énekli milliónyi tücsök!

Nézem táncukat, érzem vágyukat,
Lebegnek közben a fuvallatban
A tücsök hegedül, húzza a nótájukat
Dallama, szárnyal már mező szerte

Mert a gyökerek a földhöz, kötik
A kis Búzavirág, így csak lebeg a szélben.
Szárnyalna, de könnyeivel küszködik.
Ebből remél erőt meríteni, még éltében

Virítanak mező szerte a szép társak.
Szeretgetik, óvják, mellette állnak
Ha kell, ők a fuvallattól is féltik
Kinyílt szirmaikkal a Búzavirágot, védik.

Ragyoghat égszínű kéksége a réten.
Mezőkön át együtt van a négy barát
Tücsökzene dallamát, együtt hallgatják
Szarkaláb, Margaréta és a Pipacsvirág

2016. június 27., hétfő

Mihály István: Lila akácok minek a szív


Mihály István: Lila akácok minek a szív

Virágos tavaszi kertek ölén 
Zártam először szívembe én, 
Később karöltve jártunk Budán, 
S várt ránk a csendes Tabán. 
Szép volt a szerelem, szép volt a nyár, 
Vártam a ligetben, hogy jön-e már? 
Lila akácok nyíltak a fán, 
Már csak bús emlék csupán. 

Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj, 
Lila akácok, minek a vágy, ha elszáll, 
Minek a nyíló virág, a kikelet, 
Mit ér a rongyos világ, ha nem szeret? 
Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj? 
Lila akácok, a boldogság sosem vár. 
Minek a kis kerti pad, minek a nyáralkonyat, 
Amikor egymást szeretni nem szabad?

Nem írtam levelet maga után,
Vártam, hogy visszajön egyszer talán.
Hogy visszahozza a régi nyár,
Emlékek zenéje száll.
Bánatos szívemben vágy hegedül,
S állok, csak várok, csak bús egyedül.
Lelkemben felzeng egy régi szerenád,
Hiába várom magát.

Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj, 
Lila akácok, minek a vágy, ha elszáll,
Minek a nyíló virág, a kikelet, 
Mit ér a rongyos világ, ha nem szeret? 
Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj? 
Lila akácok, a boldogság sosem vár. 
Minek a kis kerti pad, minek a nyáralkonyat, 
Amikor egymást szeretni nem szabad?

(Dalszöveg)

Karikás Sándorné: Vedd észre


Karikás Sándorné: Vedd észre

Szép az élet
Vedd észre már!
Ne csak arra gondolj,
Ami sajog és fáj.

Vedd észre a
Napot az égen,
Az aranyló hajnalt
Mikor rád ragyog éppen.

A kertben a virágot,
A gyermeked mosolyát,
Ha érted kiáltoz,
A barátokat, kik szeretnek.

A folyó csobogását,
A szíved dobbanását. 
Örülj az életnek,
A boldog éveknek.

Fedezd fel a világot,
A világban minden szépet,
Hisz tőled függ, hogyan
Milyen tartalmasan éled.

2016. május 13., péntek

Szuhanics Albert: Jézus megígérte


Szuhanics Albert: Jézus megígérte

Ötven nap húsvéthoz, 
mind együtt ülének, 
az összes apostol, 
ki kedves szívének. 

Jézus megígérte, 
eljő a szentlélek, 
kitöltetvén rájuk, 
nagy csodák történnek... 

Párthus, méd és zsidó, 
római és görög, 
csoda történt vélük, 
nyelvük másként pörög... 

Angyaloknak nyelvén 
van, ki megszólal ott, 
még az is beszédes, 
ki eddig hallgatott! 

De hol az igaz csoda, 
ami a legnagyobb? 
Mert hogy írás szerint 
magyar nem szólal ott! 

Most van való' Pünkösd, 
legyünk büszkék rája, 
mert szent anyanyelvünk 
a világ csodája! 

Az igaz magyar nyelv, 
léleknek harsona, 
benne van az ige, 
amely Isten szava! 

Ige és ígéret, 
örökség, s bennünk él, 
mert az aki magyar, 
szeret, hisz és remél.

Krisztus urunk vettünk, 
hitet, engedelmet, 
megéltünk, magyarként 
rengeteg keservet... 

Szent lelked csodát tesz, 
vigasztal bennünket, 
őrizi, megtartja, 
mi árva népünket.

Áldott Pünkösdi ünnepeket!


Nem anyámtól lettem…

Nem anyámtól lettem,
Rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján
Hajnalban születtem.

Ki akkor születik,
Szerencséje nincsen,
Én akkor születtem,
Szerencsétlen lettem.

Kerülj, szüvem, kerülj,
Kertem alá kerülj,
Ott es csak úgy kerülj,
Búval meg ne merülj…

Fekete az hattyú,
Gyászt vüsel magáért,
En es gyászt vüselek
Az régi rózsámért.

Szállj le, hattyú madár,
Gyászos ablakimra,
Hogy írjak levelet
Mind a két szárnyodra.

Egyiket apámnak,
Másikat anyámnak,
Harmadikat írom
Az régi rózsámnak.

Istenem, Istenem
Be sok ennyi idő!
Hogy telik el búval
Ennyi gyász-esztendő?

Nyárba nyíl a szegfű
S a sok piros rózsa,
Nem tudnálak rózsám,
Felejteni soha.

Hogyha tudnád, rózsám,
Mennyit sírok érted!
Mindig magam előtt
Látom a te képed.

Nem tudnálak, rózsám,
Soha megátkozni,
Nagy átok van rajtam:
Mért tudlak szeretni?!

Hosszú az éjszaka.
Nincs ki elaludja,
Bánatos a szüvem,
Nincs ki vigasztalja.

Sokan elalusznak,
Víg álmokat látnak,
Csak az én szemeim
Párnákat áztatnak.

Fúvom az éneket,
De nem jó kedvemből,
Csak a bú fútassa
Szomorú szüvemből.

(Moldva)

2016. április 30., szombat

Boldog Anyák napját! /2016




  

  
  



Szuhanics Albert: Anyák napi ima


Szuhanics Albert: Anyák napi ima

Valami szebb ma, 
valami más, 
májusi ima 
szent lángolás.

Első vasárnap, 
csodás e nap, 
egy fáradt szempár 
megsimogat.

Hófehér haja 
befont sugár, 
fénye vigyázón 
árad reám.

Valami mást is, 
hallok, lehet... 
hangjában zúgó 
nagy vizeket.

Tavaszi szellő 
lehelete, 
pedig már ráncos, 
remeg keze.

Mégis szememben 
oly szép anyám, 
mint mikor hévvel 
lángol a nyár.

Valami elmúlt, 
valami nem, 
jó anyám karján 
nyugszik szívem.

Bágyadt szeméből 
árad a fény. 
amelyben gyermek, 
maradtam én.

Feltámad elmúlt 
gyermekkorom, 
s ő ma a napja, 
úgy gondolom...

Valami szebb ma, 
valami más, 
májusi ima 
szent lángolás.

Szuhanics Albert: Régi Édesanyák


Szuhanics Albert: Régi Édesanyák

Régi édesanyák, őrző angyalok,
boldogok voltunk míg ránk vigyáztatok.
Ételszagú konyhák emléke lebeg
illatokkal átszőtt pára-felleget.

Tűzhelyen főtt ebéd, meleg vacsora
ízei a szánkban, nem múlnak soha.
Kötényetek mögé bújnánk ma is úgy,
félelmeink ellen, ha kísért a múlt.

Simítaná fejünk ráncos kezetek,
ahogyan hűs árnyak megérintenek.
Sóhajok szárnyain vigasztalva még,
mint ahogy könnyű s szép álmot ad az ég.

Régi édesanyák, galamb-ősz anyók,
mosóteknő mellett tanultuk a jót.
Ajkatokról folytak ősigék, szavak
s mi ittuk mint forrást megriadt vadak.

Úgy formázott kis szánk, hangot, mondatot,
hogy rajta szemetek fénye ragyogott.
Féltve és vigyázón adtátok nekünk
magyar anyanyelvünk, édes ételünk.

S ha néha udvaron teregettetek,
dalolva lépkedtünk olykor veletek.
Tiszta volt a szívünk, s mint fényes ruhák,
úgy őrzi meg lelkünk idők illatát.