2007. november 29., csütörtök

Wass Albert: Karácsonyi Fohász

 Wass Albert: Karácsonyi Fohász   

Kedves jó Megváltó Atyánk!
Szépen kérlek, nézz le miránk.
Hallgasd meg a kicsi Hubát,
ki tiszta szívvel kéri Urát!

Ó add, hogy e nagyvilágon
az emberre béke szálljon.
Óvón terítsd széjjel kezd
messzi szülőhazánk felett.

Térden állva esedezem:
hazánk megint otthonunk legyen,
s fáradozást feledve mind
hadd lássuk meg szeretteink.

Kérlek, Uram, add áldásod,
és óvjad a Raab családot.
Áhítattal kérlellek én
szent karácsony éjjelén!

Mézes sütemény receptek


Mézeskalács recept      

recept: puha, ehető mézeskalács A puha mézeskalács titka, hogy fogyasztás előtt legalább tíz napig légmentes dobozban tároljuk almacikkelyekkel összezárva. A siker garantált!
Hozzávalók:
1 kg liszt
2 evőkanál szódabikarbóna
esetleg a fahéj, szegfűszeg, ánizs, gygb(0, 0, 102);" size="3">tészta sötétítéséhez kakaópor (választható)
díszítéshez magvak (elhagyható)

elkészítési idő: díszítés nélkül: 1,5 óra
***

Mézes, gyömbéres sütemény

Tészta elkészítése:
    
1. tészta gyúrására is alkalmas nagyobb edénybe helyezzük a lisztet, a szódabikarbónát és a fűszereket, valamint utoljára – mindezek tetejére – a margarint

2. lábosba öntjük a mézet és a cukrot, majd folyamatos kavarás mellett felforraljuk (ne féljünk, nem ragad le!)

3. felforrt mézet és cukrot lassan ráöntjük a lisztes tál tartalmára úgy, hogy a margarin java elolvadjon

4. hozzáadjuk a két tojássárgáját

5. kigyúrjuk a tésztát (keverés előtt hagyjuk kihűlni a forró mézet!), végeredményként kemény tésztát kapunk

6. vegyük ki a tésztát az edényből, belisztezett felületen kézzel gyúrjuk át

7. nyújtsuk ki a tésztát

8. késsel vagy formával szaggassuk fel a tésztát

9. amennyiben magokkal, mazsolával, stb. dekorálunk, helyezzük fel a díszítést

10. kenjük be a tészta tetejét tojássárgájával (elhagyható, ez esetben fakóbb színe és natúr jellege lesz a mézeskalácsnak)

11. sütőpapírra helyezve süssük ki a tésztát (vigyázzunk, mert nagyon gyorsan sült!)

12. vegyük ki a tepsiből a mézeskalácsot (a frissen sült tészta puha, ezért lapos felületre fektessük, amíg kihűl, különben torz formában szilárdul meg)

13. kihűlt és megkeményedett mézeskalácsot fehérmázzal dekoráljuk

14. várjuk meg, amíg megszárad a díszítés

15. helyezzük a mézeskalácsot légmentes (fém) dobozba 1-2 almacikkellyel együtt, amely nélkülözhetetlen a puhaság eléréséhez!

16. tároljuk kb. 10 napig dobozban, ha az alma elveszítette víztartalmát, cseréljük ki (a puhaságot az almacikkelyek számával lehet szabályozni)

Jó tanács:
   
A sütési időt nagyban befolyásolja a sütő típusa. Általában 5-8 perc alatt, tehát viszonylag gyorsan kisül a tészta. Vigyázzunk, mert nagyon hamar odaéghet!

Hozzávalók:
1 db tojásfehérje
25 dkg porcukor

ecet
rizsliszt (elhagyható)
ételfesték (elhagyható)
gyöngycukor, tortadara, stb. (elhagyható)
   
elkészítési idő: 5 perc

Díszítő cukormáz elkészítése:
   
1. tojásfehérjét kemény habbá verjük
2. fokozatosan hozzáadjuk a porcukrot
3. hozzáteszünk egy kevés sót és ecetet, valamint kevés rizslisztet (utóbbi a hab keményégét fokozza, viszont túlzott használata fakóvá teszi az egyébként csillogó cukormázat)
4. amennyiben ételfestéket használunk, a végén adjuk hozzá
5. uzsonnás tasak csücskén apró lyukat vágunk és megrajzoljuk a kihűlt mézeskalácsokat
6. tetszés szerint gyöngycukorral, tortadarával, stb. is díszíthetünk
Jó tanács:
   
Csak nagyon kemény habbal tudunk apró betűket és motívumokat rajzolni, ezt több porcukor hozzáadásával érhetjük el. Lágyabb mázzal elfolyóbb, nagyobb motívumokat tudunk készíteni. A zacskón vágott lyuk mérete ugyancsak alapvetően befolyásolja a díszítés végeredményét.

A cukormáz mellett tortabevonó használatával is ízlésesen dekorálhatjuk a mézeskalácsokat!


Az Adventi koszorú színe...

Rating:★★★★★
Category:Other
2007. december 2. - december 24.



Ádvent, az egyházi év kezdete
advent, ádvent - karácsonyi ünnepkörÁdvent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére.

Reviczky Gyula: Karácsonykor



Reviczky Gyula: Karácsonykor

A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Jézuska ellen.

Nem vádolám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.

Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagy világon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.

Ágyamra dőlök s álmodom
Egy régi, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!

József Attila: Betlehemi királyok


József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

Lao-ce: Az út és az erény könyve


Lao-ce: Az út és az erény könyve
 
(67. rész)  
(Weöres Sándor fordítása)

Nagy az én utam, tudja egész világ,
s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.

{Forrás: Lao-ce: Az út és az erény könyve} 

Kosztolányi Dezső: Szeretet


Kosztolányi Dezső: Szeretet    

Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.

Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan
s én még maradnék tétovázva,
talán, hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok, s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincs is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nekik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."

2007. november 25., vasárnap

Isten ujja - szeretet-novella

Nő:
Hát...hogyan is kezdődött... Hosszas udvarlás volt. Rózsacsokrok hada. Mozik, színházak, éttermek. Hosszas séták, nagy beszélgetések, és valahogy belopta magát a szívembe. Alig néhány hónap alatt.
Azon vettem észre magam, hogy kezd hiányozni. Hiányoznak a szavai, a mosolya, és nem tagadom, a simogatása is.
Beleszerettem. Beleszerettem a nagy bolondozásokba, kőhajigálásokba a Duna parton.
Beleszerettem a szép színházi estékbe. A gyertyafényes vacsorákba, a csillagfényes, tücsökzenés nyáresti sétákba. Szóval, beleszerettem a férfibe, aki csak nekem és csak értem...

Férfi:
Hát hogyan is kezdődött.... Hosszas udvarlás volt. Reménykedtem, hogy észre vesz egyszer. Kedveskedtem. Küldtem a rózsacsokrokat. Reménykedtem a sok csalódás után, hogy „hátha”. És nagyon reménykedtem, hogy elfogadja a mozi vagy színházjegyet. Először elutasító volt, de egy napon mégis eljött!  Ugrálni szerettem volna a boldogságtól!
Egész műsor alatt, csak a „hogyan továbbra” tudtam gondolni. Gyertyafényes vacsora? De akkor nem gondol majd „úri ficsúrnak? Duna parti séta? Akkor meg csórónak nézek ki. Nem?
Színház után elindultunk az utcán. Tétován megpróbáltam megfogni a kezét, de nem hagyta. Elbizonytalanodtam. De nem búcsúzott, sétált mellettem. Akkor most mi van?- töprengtem.
Csak sétáltunk és beszélgettünk, mindenféléről. Lassan kiértünk a Duna partra és még mindig nem történt semmi. Próbáltam egyszerűen önmagam lenni. Néhány kavicsot fogtam és „kacsázva” kezdtem a vízre hajigálni. Mi is ezt játszottuk apával, kiáltott fel és kikapta kezemből a köveket. Nagyot játszottunk így felnőtten. És akkor beleszerettem. Beleszerettem a csodálatos játékába, szemébe, testébe, amit a kőhajítás nagyon kihangsúlyozott, és a lelkébe is, ami valahol hasonló volt az enyémhez. Szóval beleszerettem a nőbe, aki nekem létezik e földön.

Nő:
 Hát...megtörtént. És gyönyörű volt. Felmentem hozzá. Kellemes zene és az illatok... Mint Kleopátra fürdőjében. Átadtam magam az érzésnek és a hangulatnak.  Csodálatos volt. Most végre nem tudtam másra gondolni közben. Csak ő birtokolt. Éreztem a szemét a mondatait, és a sétákban érzett szerelmet. Őt éreztem egész lényemben.

Férfi:
Hát...megtörtént. És gyönyörű volt.  Feljött hozzám végre. Sokat gondolkodtam milyen zene is kellene? Sokat rohangáltam az illatozó szálért. Végre az enyém lett. Csodálatos volt. Még senkit nem éreztem ennyire enyémnek! Ő az! Ő az enyém! Most már senki másé nem lehet!!

Nő:
Férjhez mentem. Először sok izgalom volt vele. Ruhapróbák. A krinolin még csak rendben,de a kesztyű és a cipő mindig gond volt.  A fehér cipő mindig nagy a fehér kesztyű mindig kicsi volt. Végül minden összejött. „Gyönyörű” voltam. Férjhez mentem.

Férfi:
Hozzám jött. És nem máshoz! „Megnyertem a főnyereményt” ezt a drága csodát, Őt!
A szmokingom hátuljával volt egy kis gond, de mi ez ahhoz, hogy Ő AZ ENYÉM?
Anyák hada, barátok poharai....”túléltük”. Kicsi garzon igaz, de csak a miénk!
Nászéjszaka. „Fáradt vagyok drága! Tudod a mai nap...” Megértettem.

Nő:
Végül is a nászéjszakán nem voltunk együtt. Pedig jól esett volna ha „csak úgy” átölel. De nem. Viszont villásreggelire ébredtem. Az asztalnál megbeszéltük terveinket. Szekrények, ablaküveg, fűmag, stb Próbáltam rávenni egy „szokásos” összebújós sétára, de fáradt volt az esküvői tegnap után. Megértettem.

Férfi:
Az esküvőn a barátokkal kicsit becsíptünk. Örültem, ha eltalálom az ágyat! Ő kicsit próbálkozott, de nem értett meg, csak mikor álomba zuhantam. Próbáltam kompenzálni egy villás reggelivel és elmondani mi is a család jövője. Ő erre sétálni akart. Soha semmit nem lehet megbeszélni??

Nő:
A „barátok” azóta is feltűnnek. Kedvesek, jópofák, de a vége mindig a kártya a foci, de leginkább a pia! Én próbálok kedves lenni, de sokszor nem sikerül!! Legtöbbször elmegyek aludni.

Férfi:
Nem viseli szívesen már a barátaimat sem. Mi jöhet még? Zárdában éljek?
Ez a nő nem tud engem elfogadni? De hát én ez vagyok! És ilyenek a barátaim. Sajnálom!

Nő:
Nem volna semmi bajom, ha normális barátai volnának!
Színházba járhatnánk, beszélgethetnénk, de csak söröznek, meccseket néznek, poénkodnak..
És észre sem veszi, hogy gyermeket várok.

Férfi:
Még hogy a színház! Nincs egy rendes öltönyöm. És ha lenne is csak fuldokolnék benne. Akkor hol itt a műélvezet?? Persze ő flancolna a barátnői előtt: „Tudjátok....mi színházba járunk!” Minek ez a flanc? Egy jó meccs többet ér, mint az a művészi nyikorgás!!
Gyermeket meg nem csak úgy várunk! Azt meg kell tervezni! Nem mindegy mikor ideális!!
De ő erre képtelen....

Nő:
Persze ő mindig megtervezi az életünket. Mi mikor „ideális”...még a gyerek is! Pedig a gyerek csak meg szeretne születni, ha már megfogant!
Flanc? Mi a fene flanc itt? Az hogy szeretnék néha normálisan kinézni? Nő lenni? És nem háztartási robotgép?? Ez „flanc”??

Férfi:
Na persze! Szeretne nő lenni! Mindenkit magába habarítani, mi? Na ezt nem játszuk!
Nekem esküdött hűséget, akkor tartsa is be!!  Nekem pedig így is tetszik, flanc nélkül!
Fínom vacsora, mikor hazaérek, aztán az ágyikó! Bár mostanában olyan húzódozó!
Talán jobb is lenne kiköltöznöm a kisszobába!

Nő:
Most meg kiköltözik a kisszobába. Miért? Olyan elviselhetetlen vagyok, hogy csak egy kis gyengédségre vágyom? Persze, néha nagy a szám, tudom, de hát, amikor mindenért meg kell harcolni! A munkahelyen, a baba is megköveteli a magáét (reggeli hányások szédülések, az ebéd is csak félig megy le) és akkor még otthon sem kapok gyengédséget. Hiába harc az élet!

Férfi:
A reggeli hányásait nehezen viselem. Hallom még a kisszobából is. Mondtam én, hányszor, hogy vetesse el, de beszélhetek én neki!  Csak azzal a nagy szájával, a megdönthetetlen igazságaival tudnék mit kezdeni! Mert „mindig neki van igaza”, én inkább elhallgatok, mikor kifogynak az érvek, de ő bírja kifogyhatatlanul. Már a barátok is papucsnak hívnak!

Nő:
Viselje csak nehezen! Az ő gyereke is! És az összes többit mégiscsak én viselem!
Én főzök, ő megeszi és sablonos kis dolgokról beszélgetünk.  Ez egy család?
Számomra a CSALÁD csupa nagybetű. De vele...
Esténként sokszor úgy alszom el a nagy ágyban a „hitvesi” ágyban, hogy csupa könny a párnám.

Férfi:
Mikor fáradtan hazaérek az egésznapi rohanásból, persze, hogy jól esik egy finom vacsora.
De ettől csak nem dől össze a világ? És az asztalnál nyugodtan meg lehet beszélni a villanyszámlát, a biztosítást, meg ilyesmit. Valamikor ezt is meg kell beszélni!
Ő meg mindig a saját kicsinyes problémáival jön elö. Tudott-e ma ebédelni és ha nem miért nem, mit mondott a főnöknője, stb
Vannak ennél nagyobb gondok is a világban, nem?
Aztán megyek a díványra a kisszobában. Olvasgatok, gondolkodom, de mindig csak arra jutok, mennyivel szebb lenne egymást átölelve elaludni, mint régen! De vele...

ÉS EZEN AZ ÉJSZAKÁN ÁTSUHANT FELETTÜK ISTEN UJJA!

Nő:
Reggel furcsa gondolatra ébredtem. Miért ne lehetnék én az első, a kezdeményező?
Mivel ez a gondolat nem hagyott nyugodni, kilopóztam a konyhába és sütöttem egy hagymás rántottát, amit ő szeret. Letettem az ajtaja elé és indultam dolgozni. Meglátjuk!

Férfi:
Furcsa hagymaszagra ébredtem. De amint beszippantottam egyből a rántotta jutott eszembe.
De jó volna....- gondoltam és elindultam az ajtó felé. Belebotlottam a rántottámba, a kedvenc tányéromban és még szinte gőzölgően. Ő már nem volt sehol, nem tudtam megköszönni.
Hazafelé furcsa kettős gondolatokkal lépkedtem. Egy virágüzlet kirakata lelassított. Mikor is vettem virágot utoljára Neki? Rózsacsokrot vettem és halkan belopózva letettem az éjjeliszekrényére. És - mintha mi sem történt volna - mentem vacsorázni. Megint csak közömbös dolgokról beszélgettünk.

Nő:
Hát hiába a férfi, az férfi. Közömbös témák, dögunalom. Kár volt a rántottáért. Talán ki is dobta. Ez mindenre képes! Mosogatás, gyors zuhany és szinte gépiesen mentem aludni.
Inkább az illat csapott meg először. Majd megláttam a csokrot. Szimpla egyszerű csokor volt, de RÓZSA, a kedvencem és szerelmünk hajnala. Nem tudtam mitévő legyek. Lefeküdtem és sírtam. De már nem keserűen.

Férfi:
Lehet, hogy a rózsa nem volt elég? Talán többet kellene tennem! De mit és hogyan?
Leoltottam a villanyt és fél éjszakán át gondolkodtam Mit is kellene tennem, mikor, hogyan, hogy újra társak és család lehessünk? Aztán eszembe jutott, mennyire csúfolnak is a barátok, és papucsnak neveznek. De elalvás előtt beláttam, hogy ez nem az ő életük, hanem az enyém, a miénk. Ők ebbe ne szóljanak bele!

Nő:
Megint korábban ébredtem. Bódult rózsaillatban. Újra csak a konyhába vettem az irányt és kentem két sonkás szendvicset. Halkan belopóztam és letettem az éjjeliszekrényére. Nem ébredt fel. Lezuhanyoztam és indultam dolgozni. Ekkor lépett ki a kisszobából nagy álmos szemekkel. „Köszönöm”- mondta és megcsókolta a kezem. Zavarba jöttem, és gyorsan kiléptem az ajtón.

Férfi:
Manapság nehezek az éjszakáim a gondolatokkal, gyötrődésekkel, megoldáskeresésekkel.
Már akkor fenn voltam, mikor behozta a tányért. De nem tudtam volna mit mondani. Amíg zuhanyozott, gondolkodtam, hogyan is köszönjem meg. Mikor meghallottam a kulcs csörgését, gyorsan kimentem és megcsókoltam a kezét. A finom illatos, selymes kis kezét.
Egész nap azon gondolkodtam, mit is kellene most lépnem, hisz rajtam a sor. Döntöttem. Színházjegy!

Nő:
Egész úton mosolyogtam magamban. Milyen régen csókolta meg a kezem utoljára. És mindez két sonkás szendvicsért? Hmm.. Itt valami történik!
Este a szokásos dögunalom és a mosogatás után egy színházjegyet találtam az éjjeli szekrényemen. Igen. Itt valami történik! Igen elmegyek és „gyönyörű” leszek Neki!

Férfi:
Hát eljön. Mégiscsak eljön. Itt valami történik! Felvettem az egyetlen öltönyt, ami még rám jön és azt az embertelen nyakkendőt. Vagy fél órát álltam az előszobában, mire kilépett. És GYÖNYÖRŰ volt. A mosolya a fogai gyöngysorával. A szeme, a frizurája, a ruhája. Igen a ruhája, az a „flancos”, de gyönyörű. Igen, itt valami történik. Nem tudtam szólni sem, csak kinyitottam az ajtót és előre engedtem. Egész úton súlytalanul lépkedtem, a talajt sem éreztem lábam alatt. Csak azt, hogy ez a csoda, mellettem lépked, velem van!

Nő:
A színházban szép számmal megbámultak. De nem érdekelt. Ma NEKI akarok szép lenni. A kétórás fésülködés, smink, köröm, ruha ma csak neki szól! És a kedvenc illatát tettem magamra! Még sosem volt ilyen szótlan. Mint aki karót nyelt. Nem baj. Eldöntöttem, hogy ez az ő napja. Ma semmi nem lesz baj! Itt valami történik!

Férfi:
Azt sem tudom miről szólt a darab. Ott ültem mellette és remegtem. Beterített a csodás illata és lenyűgözött a szépsége. Itt valami történik!
A szünetben azt mondta: „Kedves! Nyugodtan vedd le a nyakkendőd, tudom, hogy szorít!”
Kedves. Így szólít újra. És arra is emlékszik, hogy mennyi bajom van a nyakkendővel! És milyen gyengéd a hangja. Hát...akkor....szeret! Még mindig szeret. Hogy én milyen hülye vagyok!

Nő:
Szegénykém! Úgy megsajnáltam, ahogy ott ült mellettem. Némán, bambán, remegve, mint egy szerelmes kisdiák. A szünetben mondtam is neki, hogy nyugodtan vegye le a nyakkendőjét. Tudom, mennyire utálja. Az meg, hogy szorít a cipőm meg húzódik és viszket a smink az arcomon, az most nem számít. Valamit valamiért! Hiszen....végül is ....szeretem! Igen szeretem ezt a kőhajigáló, nyakkendő miatt hisztiző, romantikázó, családfősködő, drága embert. Ha rántotta, hát rántotta. Bár a hagymaszagot utálom! Ha szendvics, hát szendvics. Ha szorító cipő és húzódó smink, akkor az. Mindennek ára van! Mért pont a szerelemnek ne lenne?

Férfi:
Biztosan észre vette a remegésemet. Olyan lehettem, mint egy szerelmes kisdiák. Sebaj.
Érte, miatta remegtem! És „kedvesnek” szólított újra! Itt valami történik! Vagy már meg is történt?
Egymást átkarolva sétáltunk, haza. Eszembe jutott egy jó kis romantikus séta és kőhajigálás ötlete, de ő csendesen megkért: „Inkább menjünk most haza Kedves!” Szó nélkül elfogadtam. És számomra is újdonságként hatolt belém a gondolat: „Biztosan fájhat már a lába ebben a cipőben és a ruha is szoros lehet a hasán” Most csak ő a fontos. Inkább lemondok a „romantikámról”, hiszen mindennek ára van. Mért pont a szerelemnek ne lenne?

Nő:
Biztosan szép lett volna az a séta, mint akkor szerelmünk hajnalán. De nekem már a picire is kell gondolnom. Nem is sejtette mit ért meg, de megértette. Olyan jól esett, hogy egymást átölelve ballagtunk haza. Ez már olyan...család   volt!
Hazaértünk. Sokáig álltunk egymást átölelve az előszobában, míg végre megcsókolt. Újra.

Férfi:
Persze, hogy megértettem. A világért se fárasztanám ki. Már csak a baba miatt is.
Talán mégis jobb lett volna a séta. Addig született volna valami ötletem. Így csak álltunk az előszobában és öleltük egymást. Éreztem az illatát, láttam gyöngysor mosolyát, és éreztem az elveszettnek hitt szerelmet is, ami most belőle áradt. Megcsókoltam. Újra.

Nő:
Aznap este visszaköltözött a hitvesi ágyba! És átölelt. Csak úgy átölelt. Olyan jó volt a vállán megpihenni. Egyikünk sem akart semmit. Egyszercsak éreztem, hogy kezdi felhúzni a hálóingemet. Kicsit megijedtem. Nem tudtam, hogy utasítsam vissza finoman. De csak a hasamra tette a kezét és adott egy puszit a homlokomra. Így pihentünk azután sokáig.

Férfi:
Visszaköltöztem a hitvesi ágyba. Átöleltem az én gyönyörű csodámat és hallgattam a lélegzetét a szívverését. És eszembe jutott a másik csoda. Kicsit felhúztam a hálóingét és a hasára tettem a kezem. Egy élet dobogott az ujjaim alatt. A mi közös életünk. Kimondhatatlanul boldog voltam. Szólni sem tudtam, de nem is akartam.

Nő:
Apás szülés volt. És nem is könnyű. A szülő utak, ugyebár. Megszenvedtem érte.
Legalább feleannyit vérzett, mint én. Szorítottam és önkéntelenül karmoltam a kezét közben.
Karjaiban feküdtem. Ő szüntelenül beszélt hozzám, mikor mit. Nosztalgiázott, bíztatott, mesélt, nyugtatott.  Jó pár óra múlva világra jött a gyermek. Mosdatás után együtt vehettük karunkra. Én nagyon fáradt voltam, ő nagyon büszke. Mikor visszakerültem a kórterembe, már ott ült és úgy sírt, mint a záporeső, az én kemény családfő, szerelmetes férjem. Fölém hajolt és átöleltük egymást. És ekkor megszületett valami, talán a legfontosabb, a CSALÁD!

Férfi:
Apás szülés volt. Igen. Én akartam így.  Karomban tartottam az én kincsemet.
És meséltem neki mindent, ami eszembe jutott. Biztatgattam, nyugtattam. Törölgettem a homlokát. Közben véresre karmolta a kezem. „Mit élhetsz te most át drága kincsem” – gondoltam és szó nélkül tűrtem a karmolásokat. Jó pár óra múlva világra jött a gyermek. Mosdatás után együtt vehettük karunkra. Nagyon büszke voltam, amilyen csak egy apa lehet.
És aztán belegondoltam. Ez a mi gyermekünk. Szerelmünk gyümölcse. Mostmár nincs te meg én. Nincs önzés, nincs vita, csak mi vagyunk már így hármasban, egy összetartozó közeg a Világmindenségben, akik egymásnak mindig mindennél fontosabbak.
Mire visszahozták a kórterembe én már ott vártam és – oh Férfiúi büszkeség – sírtam.  Átöleltük egymást. És ekkor megszületett valami, talán a legfontosabb, a CSALÁD!

Két hét múlva bejelentkeztünk a Plébánián, hogy Isten áldását kérjük házasságunkra. És persze bejelentettük a keresztelőt is.
Talán egyszer – ha csak egy pillanatra is – megérinthetjük, ismét,  ISTEN UJJÁT!

(Kalvach Norbert)

Pecznyík Pál: MI AZ IMÁDSÁG?


Rating:★★★★★
Category:Other

Pecznyík Pál: Mi az imádság?

Az imádság: hívő ember lélegzetvétele; érte szíve Isten iránt, hálával van tele.
Az imádság: égbe szálló mélységes hódolat; Istenünkkel a legbensőbb, szent, titkos kapcsolat.
Az imádság: beszélgetés, őszinte, gyermeki; Atyával, ki a gyermekét, áldja és szereti.
Imádság: a lélek szerve, amellyel lélegez; imádság nélkül a lélek, elsorvad, vége lesz!
Az imádság: lelkünk szárnya, mely felfelé emel; Isten trónja elé suhan, s eléje térdepel.
Az imádság: csodás ének, lelkünk szép éneke; miért nincs a szívünk mindig, ily énekkel tele?
Az imádság: betegeknek esdő, mély sóhaja; Isten a sóhajt is hallja, s nem veti el soha.
Az imádság: lelki fohász, Istenhez, kit szeret; aki Fiát áldozta fel, minden bűnös helyett!
Az imádság: földi kérés, válasz rá mennyben van; Atyánknál, kit válaszáért, imádunk boldogan.
Az imádság: hálaadás a sok szépért, jóért; mellyel Atyánk betölt minket, Fia váltságáért!
Az imádság: csodás oltár, melyen áldozhatunk; hálaáldozattal azért, amit ad hű Urunk.
Az imádság: felelősség, mert felelős vagyok; azokért, kiket imámban, szívemben hordozok.
Az imádság: emberekhez lehajló szeretet; imádságban ölelhet át szívem, bús szíveket.
Az imádság: vallástétel, merjük hát vallani; Megváltónknak Jézust, aki meg is tud tartani! 
Az imádság: lelki szemünk, amellyel láthatunk; már láthatjuk égi hazánk, melyet ád hű Urunk!
Az imádság: felemelt kéz, s míg felemelve van; bűnünk felett, világ felett, győzhetünk boldogan.
Az imádság: mély hódolat, hű Teremtőnk előtt; alázatunk, ha őszinte, Szentlelkével betölt.
Az imádság: bűnvallomás, ha bánt, kínoz a bűn; ki őszintén bánja bűnét, azon megkönyörül!
Az imádság: alázatos bűnbocsánat kérés; kinek Isten megbocsátott, nincs már abban félés.
Az imádság: megbékülés égi Teremtőnkkel; aki békére törekszik, minden gyermekével.
Az imádság: már e testben, drága benső élet; hűséges imádkozókra vár, az örök élet!

2007. november 24., szombat

Bódás János: Útjelző tábla


Bódás János: Útjelző tábla

Vigyáz a falvak szélén s ott áll
a szétfutó keresztutaknál.
Vigyáz, mindig útfélen állva
s irányt mutat mellén a tábla.

Lábára indák tekerõznek,
a barmok hozzá dörgölõznek,
vállára galamb, varjú száll,
az útról ráfreccsen a sár,
nap vakítja és veri zápor,
megrepedez a tél fagyától,
kölykek vágnak belé sebet,
beszennyezik kósza ebek,
de jó- s balsorsban egyaránt
áll és mutatja az irányt.

Mellette bölcsek és bolondok
cipelnek álmot, vágyat, gondot,
jönnek és mennek ifjak, vének,
nászmenetek és temetések,
õ áll és tûr s nem válogat,
mindenkinek utat mutat.

Útjelzõtábla lettem én is
ott, hol az út Isten felé visz.
Embersorsok útfelén állva
mutatok mindig egy irányba:
Krisztus felé. Nap szúr, ver zápor,
didergek a közöny fagyától,
bûn-indák reám tekerõznek,
rút vágyak hozzám dörgölõznek,
vállamra kétség-varjú száll,
s fülembe azt kiáltja: kár!

Az élet sara rámfrecseg,
megsebeznek gonosz kezek,
de jó- s balsorsban egyaránt
állok, s mutatom az irányt,
akik mellettem elhaladnak,
a fáradt tékozlófiaknak.

Mellemrõl Isten lángírása
beragyog ködbe, éjszakába
s szinte kiáltja: emberek,
mindnyájan erre menjetek,
a Krisztus jár elõttetek,
nála lesz békességetek,
csak a nyomába lépjetek,
szárnnyá válik keresztetek!
Hát bízzatok és higgyetek,
s szeressetek, szeressetek!

Mikulás háttérképek








Itt kopog, ott kopog

Rating:★★★★★
Category:Other



Itt kopog, ott kopog
megérkezett Télapó, hopp!


Az én ajándékom, Minden kedves Barátomnak, látogatómnak!
http://www.thecompassgroup.biz/merryxmas.swf


Donászy Magda: Télapóhoz

Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.
Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!
Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.
Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.



Donkó László: Leselkedő

A Mikulást egy este
a sok gyerek megleste.
Megleste. És mit látott?
Csinálta a virgácsot,
s belerakta puttonyba.
Jaj, csak tán nem azt hozza!
Nagy csizmáját krémezte,
azután meg fényezte.
Mit tett még a puttonyba,
a sok gyerek megtudta,
cipőjében mind benne
lesz is holnap reggelre.
Lesz ott minden földi jó:
arany alma, zöld dió,
csokiból lesz valahány,
a sok gyerek várja már.
Azért titkon egy este,
a Mikulást megleste...



Gazdag Erzsi: Megjött a télapó

Szánon jött. A hegyeken
fenyők búcsúztatták.
Zsákját tükrös hegyi tón
vizilányok varrták.
Medvék mézet gyűjtöttek
nyár derekán néki.
S egy kosárban áfonyát
küldött az ősz néni.
Pirosszemű mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a kicsi szán
csengője a csöndben.
Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd,
dúskálhatsz a jóban.



Néhány Télapó dal, vers...

Hull a pelyhes fehér hó
Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó!
Minden gyerek várva vár, vidám ének hangja száll.
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró,
Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó!
Nagyszakállú Télapó, jó gyermek barátja.
Cukrot, diót, mogyorót rejteget a zsákja.
Amerre jár reggelig, kis cipőcske megtelik.
Megtölti a Télapó, ha üresen látja.



Télapó itt van:

Télapó itt van,
Hó a subája,
Jég a cipője,
Leng a szakálla,
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.
Két szarvas húzta,
Szán repítette,
Gömbölyű zsákját
Száz fele vitte.
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.



Hull a hó:

Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom,
Télapó zúzmarát fújdogál az ágon.
A kis nyúl didereg, megbújik a földön:
"Nem baj, ha hull a hó, csak vadász ne jöjjön!"
Parányi ökörszem kuporog az ágon,
Vidáman csipogja: "Süt még nap a nyáron!"

Mikulás mesék..
http://www.mikulasbirodalom.hu/mese/index.htm

Mikulás legendák

Rating:★★★★★
Category:Other

Mikulás legendák

Sokan nem is tudják már, honnan ered a Mikulás. Felnőtt fejjel már csak arra emlékszünk, milyen érzés volt várni rá, majd örömmel meglesni, mit tett az olya nagy gonddal kifényesített csizmába.

Miklós névnap december 6-n.
Mikulás valójában szent Miklós püspök volt, egy igazi szakállas öregember, aki életét a jócselekedeteknek szánta. Sok száz évvel ezelőtt élt. Nem fehérprémes bundában, hanem vörös palástban járta csendben a várost, s adakozott a szegényeknek- kinek mire volt szüksége.


- érdekes történetek, leírások, érdemes elolvasni!


A három szegény parasztlány

Akkoriban még másként működött a házasság: nem szerelemről, vagy családról, hanem hozományról szólt. Myrában élt három szegény parasztlány, egyedül. Nem volt senkijük, de már mindhárman eladósorba kerültek. A legidősebb lány már megtalálta a szerelmet, ám hozomány nélkül esélye sem volt, hogy összeházasodhasson választottjával.

Egy este a kisebbik nővér halk motozásra lett figyelmes. Borzasztóan hideg volt, ezért magára kapott egy vastag köpenyt, s úgy nézett ki a tornácra. Kinyitotta az ajtót, s egy hatalmas, pénzzel teli zsákot talált. Körülnézett, de már nem látott senkit. Miután a nagyobbik testvér férjhez ment, még kétszer megtörtént a csoda. Bár nem tudták ki lehetett a jótevő, a kisebbik lány még látott a távolban egy vörös palástot, és egy hatalmas süveget. Ma már tudjuk, hogy Szent Miklós püspök volt az.

Mikulás halála után is több legenda látott napvilágot. Immár a mennyből segítette a hozzá fohászkodókat.






Az öreg házaspár

Volt egyszer egy öreg házaspár. Szépen éltek, ám egy dolog mégis hiányzott egy gyermek. Nem volt se éjjelük, se nappaluk, hiányzott nekik a gyerekzsivaj. Mivel Szent Miklós sok emberen segített már, úgy döntöttek, hozzá imádkoznak a gyermekáldásért. Úgy döntöttek fogadalmat tesznek: ha gyermekük születik, egy színarany kelyhet készíttetnek Szent Miklósnak.

Nem is kellett sokat várniuk, hamarosan megszületett a gyermek. Rengeteg gondot okozott, igazi kis hétördög volt, de végre gyermekzsivajtól lett hangos a ház, s melegség költözött az otthonukba. Elindult hát az öreg paraszt az ötvöshöz, s egy birka árán elkészíttetett egy csodálatos réz kelyhet. Nem aranyból volt, ahogyan megígérte, de ugyanolyan szép volt a fénye.

Elhatározták, hogy elmennek Myrába, és elviszik a kelyhet Miklós püspök templomába. Veszélyes hegyeken és gázlókon keltek át, majd megálltak és lepihentek. A kisfiú nagyon megszomjazott, így elment a közeli patakhoz. Ám amikor a tó fölé hajolt, belecsúszott, s a víz magával ragadta.

Amikor apja észrevette, hogy fia belecsúszott a vízbe, már nem tudott rajta segíteni. Úgy döntött elmegy a templomba. Mikor odaért, megkérdezte az urat, miért tette ezt vele, hiszen elkészíttette a kelyhet, melyet közben az oltárra helyezett. Ám a kehely –mintha egy kéz lelökte volna-, legurult az oltárról. Ekkor megjelent a fia s elmesélte: valami kiemelte őt a vízből, így nem halt meg. Szent Miklós volt az. Tudta, hogy idejön az apja, ezért rögtön ide indult.

Az apa nagyon megörült, s elkészíttette a színarany kelyhet, melyre ígéretet tett.
(Szerző: Kókai Kata)

Zeneszerkeszto

http://cilla.extra.hu/zeneszerkeszto.swf
Nagyon jó zenéket lehet szerkeszteni...

Internetes oldalak piciknek

http://marci.co-net.hu/piciknek.htm