2008. január 30., szerda

Csecsszopó helyett csecsemő: meghamisították Radnótit?

Rating:★★★★★
Category:Other

Radnóti Miklós egyik leghíresebb verssorát írta át Melocco Miklós szobrászművész az általa készített, és Sólyom László köztársasági elnök által felavatott veszprémi Brusznyai-emlékmű talapzatán - hívta fel a figyelmet a Népszabadság.

Az alkotó a "csecsszopók" szót "csecsemőkre" cserélte a "Nem tudhatom" című költeményből vett idézetben. A szobrászművész az InfoRádióban elmondta, alkotása a versből nőtt ki, a költemény ihlette. A szobor a szépség utáni vágyakozásában született, az idézetben szereplő szó viszont nem tetszett neki.
Ezért aposztrófok között jelölve ugyan, de nem az eredeti versben szereplő szót írta az alkotásra, a csecsszopókat kicserélte csecsemőkre.

"Ez az egy szó nem tetszett, és fogtam magam - erőszakos dolog, tudom -, de jelöltem, és a csecsszopó helyett csecsemőt írtam, mert szebb szó. Jobban illik Radnótihoz is" - véli a szobrászművész, aki szerint az eredeti szó elhangozhatna akár egy kuplerájban is. Ő is látja: sokak szerint ehhez nem volt joga, bár szerinte olyanok is akadnak, akik szerint igen.

"Azt utólag sem hazudhatom, hogy az egészet azért csináltam, hogy az emberek olvassák a verseket, mert valószínűleg csak azoknak nem tetszik, akik eddig is olvasták azokat" - mondta, de hozzá is tette: akinek nem tetszik, forduljon a szobor tulajdonosához, a veszprémi Városvédő és Szépítő Egyesülethez.

Melocco Miklós azt állítja: egy szót sem fog szólni, ha a szót visszaírják az eredetire, mint mondta, ki is fér az alkotásra. Ő maga azonban nem változtatna rajta. Mint mondta, tervét a megrendelők is tudták, és nem tiltakoztak ellene.

A szobrász állítása szerint először csinált ilyet, de arra megesküdött, hogy nem utoljára, sőt ezer terve van, ezekből azonban egyelőre nem árult el semmit.
(hirszerzo)

Az este volt egy vita műsor az ATV. érdekesnek látszik a téma...
van-e joga bárkinek is megváltoztatni egy verset?
http://index.veszprem.hu/cikk.php?id=16716

5 megjegyzés:

  1. Jó, ha többen is fölemelik a szavukat az ilyen arcátlanság ellen.
    Ha érdekel, itt is találhatsz hozzászólásokat: http://alma007.multiply.com/journal/item/13

    VálaszTörlés
  2. A költő szava szent dolog! Megváltoztatni nagymérvű pimaszság!

    VálaszTörlés
  3. ...Pedig a Művész azt nyilatkozta, hogy vannak még tervei...

    VálaszTörlés
  4. A TV- ben elhangzott az este, hogy az "örökösök" nem kívánnaják beperelni, nem élnek kártérítéssel...

    Még Salvador Dali - Mona Lisa-ja is felmerült, hogy Ő is "átfestette", bajuszos lett, de az nem uaz, mert Ő készített egy képet, és azt pingálta ki, karikatúrának számít.

    VálaszTörlés