2011. január 28., péntek

Antonio Vivaldi: A négy évszak



Antonio Vivaldi: A négy évszak

Vivaldi Op. 8-as, Il cimento dell'armonia e dell'inventione címu kiadványában jelentette
meg talán leghíresebb ciklusát, de ajánlásából kiderül, hogy már régebben komponálta.
Az első négy hegeduverseny rendre az évszakok nevét viseli.
Ez annyira szó szerint veendo, hogy mindegyik koncerthez egy-egy szonett is tartozik,
melynek sorai a zenei ábrázolásuknak megfelelő helyen a partitúrában is megtalálhatók:

A TAVASZ (La primavera)

Itt a tavasz már, ünnepre kelve
kedves szellőcskék puhán lengedeznek,
fecskék köszöntik vígan énekelve,
források ifjan, gyorsan csergedeznek.

Fekete felhők meg-megrengedeznek,
kék égre zordul rá-rátérdepelve,
villám hasít - és meg-megrepedeznek,
a fecskéknek megjő friss zenére kedve.

Míg elmeséli százszor, merre, hol jár,
szellő a rétnek, fújdogál a fákra,
jobbján ebével szendereg a bojtár,

majd sípjába fúj, s édes muzsikákra
nimfákkal táncol - s rájuk borul ott már
tündöklő Tavasz szerelmetes sátra.


A NYÁR (L'estate)

Kemény a Nap, suhog a fényes ostor,
Tikkad a nyáj, az ember, ég a cserje,
csak a kakuk szól újra-újra olykor,
s felelget néki, visszabúg a gerle.

Még lágy a szellő, ám a tájban ott forr
a vad vihar már, jő, hogy leteperje,
riad a bojtár, lila már a dombsor:
kerekedik már: egyszeribe' ver le

szanaszét mindent, fut a bojtár, baj van!
nyilall a villám, nagy a dörgés, rához
legyet, dongót is, rettenetes rajban.

Sejtette ő ezt: Fergeteg kiáltoz -
és a jégeső, a kopogós morajban,
mint fürge hóhér, úgy csap a kalászhoz.


AZ ŐSZ (L'autunno)

Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.

Áll a szüret még, dallal, vigalommal,
kedves az ég is, barátságos, tiszta -
majd a vad nyárnak ki-ki nyugalommal
álom-adóját adogatja vissza.

De a vadász kél, kerekedik reggel,
megfújja kürtjét, kutyáit hivatja -
fut a vad, szorítsd, rajta, ne ereszd el!

S a nagy lármától végre megriadva
- el is találták, űzik is sereggel! -
lankad a vad már, páráját kiadja.


A TÉL (L'inverno)

Küszködni, fázva, csikorgó havakkal,
csikaró, fájó, rettenetes szélben,
topogni sűrűn, meg ne fagyj a télben,
jeges világban, vicsorgó fogakkal.

Húzódni tűzhöz, terített, víg asztal
mellé, míg ott künn csak úgy szakad, délben -
majd síkos úton, jaj, elesőfélben
továbbhaladni, mindig egy arasszal:

vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat:
No, kelj fel, indulj - hanem aztán jó kis
roppanás: jég volt, beszakadt alattad!

Sirokkó, bóra, ezerféle kófic
rohama csap rád zúgó szél-hadaknak -
ilyen a tél hát, de van benne jó is...

(Rónai Mihály fordítása) 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése