2012. január 21., szombat

Krisztus kilátó a Gordon tetőn

A Gor­don-tetőt, ahova a Krisztus kilátó épűlt, a Parajdot Székelyudvarhellyel összekötő 13A jelzésű főútról lehet megközelíteni Székelyszentlélekről kavicsos úton egészen a hegytetőig.


1 megjegyzés:

  1. "Lyukas volt a jogszabály, vesztett az ellenzék

    Megkeresték Hargita Megye Tanácsának Főépítészi Hivatala mellett konzultatív testületként működő Terület- és Városrendezési Bizottság építészét, Korodi Szabolcsot is. A bizottság ugyanis kulcsszerepet játszott a bogárfalvi Protemp Alapítvány által megálmodott, a farkaslaki önkormányzat, a Gordon kft. és tehetős helybéli vállalkozók által finanszírozott Jézus Szíve kilátó augusztusra tervezett avatójának meghiúsulásában.

    Koroditól megtudták, a Protemp Alapítvány az engedély megszerzésénél a régi törvénykezésnek azt a tökéletlenségét használta ki, hogy a helyi önkormányzat a polgármester aláírásával kiadhatta az építkezésre feljogosító elvi engedélyt, az ún. „aviz de oportunitate" –t.

    Az építész többször is hangsúlyozta, hogy a szakemberekből álló csoport továbbra is felháborítónak tartja és ellenzi a kilátó felépítését, de a sikeres engedélyeztetés miatt gyakorlatilag azt megakadályozni nem tudja.

    „Fenntartjuk a korábbi álláspontunkat, de tehetetlenül állunk és kiszállunk az ügyből. Csődöt mondtak az észérvek, az építkezést jogilag leállítani nem áll hatáskörünkben, épp ezért diszkrét álláspontra helyezkedtünk. Vesztesként jöttünk ki, de ez nem jelenti azt, hogy ez az elhíresült kilátó-ügy precedenst teremt hasonló, a székely tájépítészettől és szellemi kultúrától teljes mértékben eltérő építmények felállítására. Annál is inkább, mert a törvénykezés megváltozott és nem ad lehetőséget a helyben szerzett engedélyezésre" – figyelmeztetett az építész.

    .....
    Az elképzelések szerint a helyi turizmust felvirágoztató zarándokok, turisták Isten egyszülött fiának inoxból megformázott testén keresztül érnek fel a magasba. A szobor belsejében elhelyezett csigalépcső vezet a nyakig, majd egy létrán kapaszkodva lehet bejutni a fejbe, hogy az ott levő nyíláson át kitekintve lehessen megcsodálni az elénk táruló panorámát.

    A Gordon-tetőn készülő, 200.000 eurót érő építményt hatszintesre és 23 méter magasra tervezték. Amikor felépül, a Jézus Szíve kilátó lesz a legmagasabb Krisztus-ábrázolás Kelet-Európában."

    (idézetek egy Erdélyi lapból)

    VálaszTörlés