2014. november 30., vasárnap

Kellemes Advent vasárnapot Mindenkinek!


Advent I. vasárnapja: 
Az ige testté lett…” (János 1:1)

Advent, vagy angyali üdvözlet története, képe nem csak a Bibliában van leírva, hanem nagyon régen, amikor még nem volt lehetőség a Biblia minden napi olvasására, nagyon sok templomban pontosan azon a helyen ábrázolták, ahol ebben az időben a felkelő nap megvilágította a mennyezetet, vagy korábban a templom hátsó északi falát. Az u.n. angyali üdvözlet ősképen mindig egy nagy kör van, ami a mi válágunk a mi környezetünk.

2014. november 29., szombat

József Attila: A fán a levelek


József Attila: A fán a levelek

A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
s konnyadt, puha.
Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
volna a fa.
Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked 
egy némaság.
Szállhatnék - nem merek.
Meghajlik, remeg
a gally, vár és lépked
a némaság.

Szabolcsi Zsóka: Várok


Szabolcsi Zsóka: Várok

Csendben várok...
átvillan rajtam néhány cikázó gondolat,
felsejlik néhány arc, mind a te arcod...
harcod folyik tovább idővel, térrel,
túlerővel...
legyőzhetetlen ellenséggé válik a távolság...
hiába nyújtom karom, szavaim nem toldják meg
a szűkre szabott lehetőségeket...
állok, s felkúszik a lélek mélyéből
egy elfojtott sóhaj, mely kiáltássá
szeretne magasodni bércek csúcsán
hűs fenyvesek biztonságos árnyán,
hogy szétterüljön hegyvölgyek fölött,
s rátaláljon arra,
akiért megszületett

Őszi idézetek


"Ősz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél."
(Seress Rezső)

*
"Létünk olyan, mint a vonuló őszi felhők, 
A lényeg születését és halálát látni olyan, mint egy tánc látványa, 
Egy emberöltő annyi, mint egy fényvillanás az égen, 
Úgy elsuhan, mint a hegyi patak a meredek hegyoldalon."
(Buddha)

Néhány idézet Festészetről


"Aki bölcsen él, úgy dolgozik sorsán, mint egy festő a képén: időnként hátralép, 
megnézi az egészet - időnként közel hajol, s a távlat emlékével kidolgozza a részleteket. 
Ha nem így tesz, belevész a képébe."
(Müller Péter)

"Isten biztos egy festő. Mi másért lenne ennyi színünk?"
(Egy csodálatos elme c. film)
"Néztem, ahogy minden erejével a festményére koncentrál. Ez egy olyan világ, ahová én nem léphetek be. Egy világ, amiben nem létezik távolság."
(Méz és lóhere c. film)
"Agyból gyönyörű képet lehet festeni, de ennek gyönyörűségét én még nem biztos, hogy átérzem."
(Csernus Imre)
"Amikor már nincs is tudatában annak, amit művel, csak akkor teszi a festő jól a dolgát."
(Edgar Degas)

Kun Magdolna: Így ősz tájt


Kun Magdolna: Így ősz tájt

Úgy hervadok én is,
mint azok levelek,
melyek ősz-tájt a fákról,
sárgulón peregnek.
Így már nem mondhatom többé
varázsos tükrömnek,
látod tükör, látod,
napról-napra szebb leszek.
Csak annyit mondhatok,
mikor belenézek,
köszönöm Istenem,
hogy megélhettem általad
ezer, s néhány évet,
Mert aki felismerte az élet
valódi csodáját,
és kellőképpen értékelte
mindazt, ami abban van,
már elmondhatja magáról
bárhány év is telt el,
megtanult élni
emberhez méltóan,
néha könnyet ejtve,
néha magányt sírva
de mégis-mégis
boldogan.

2014. november 15., szombat

Kellemes pihenést, hétvégét!



"Ősz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél."
(Seress Rezső)

2014. november 14., péntek

Dsida Jenő: Ősz a sétatéren


Dsida Jenő: Ősz a sétatéren

Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.

Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén.

Képeslapok - másképp, keretezve...











Borisz Paszternak: Őszi erdő


Borisz Paszternak: Őszi erdő

Begubódzott az őszi erdő. 
Csönd benne, álom és homály. 
Se mókus, se bagoly, se zörgő 
harkály nem riasztja már. 

A nap az őszi vad-csapáson 
Belopódzik lenyugtakor, 
nézdel körös-körül vigyázón, 
nem les-e csapda valahol. 

Zsombék, mocsár és nyárfa s néhol 
égerfa: rajta moha nőtt. 
Valahol kakas kukorékol 
utak végén, falu fölött. 

Túlkukorékolja kevélyen 
magát is, majd hallgat nagyot, 
mintha azon tűnődne mélyen, 
micsoda zengést is adott! 

De új kakas rikolt erősen, 
még messzebbről az égre fel. 
Rá, mint a szolgálatos őrszem, 
az előbbi visszafelel. 

Visszafelel. S most, mint a visszhang, 
kikiriki kikirikit követ. 
Torkukkal jelzik, hogy hol is van 
Észak és Dél, Nyugat s Kelet. 

És eléri a kakas-ének- 
verseny az erdő peremét, 
s az meglátja megint a rétek 
s a kék egek végtelenét. 

/Ford.: Illyés Gyula/ 

2014. november 13., csütörtök

Áprily Lajos: Ködös évszak előtt


Áprily Lajos: Ködös évszak előtt

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj, 
ahol kékebb és ragyogóbb a menny. 

A lelkedet csűr-szélességre tárd 
és kéve-számra szedd a napsugárt. 

Azt is, amit a nap búcsúzva ont, 
ha arany küllőt vet a horizont, 

s ott is, hol késő délutánokon 
még megragyog fémsárga lombokon. 

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd 
és szűkre fogja szemhatár-köröd. 

S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad, 
s évmilliókig nem lesz sugarad.

2014. november 8., szombat

Szép estét kívánok!



"Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, 
hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, 
mint szeretni az embereket."
(Vincent van Gogh)

őszi szerkesztéseim /2014




Idézetek a földről, hegyekről


"Amíg élnek a fák, amíg látom a hegyeket, addig úgy gondolok rád,
ahogy kacagnak a gyerekek,
tiszta szívvel, szeretettel, könnyes szemmel, őszintén,
mert mindenhez szeretet kell, ami erősebb, mint én."
(Historica)

***
"A hit sohasem hiszékenység, hanem energia, amelyből egy mustármagnyi hegyeket mozdíthat meg, feltéve, hogy akiben felfénylik, a szívével gondolkodik és az agyával is érez."
(Szepes Mária)

***
"A papok azt mondták régen, hogy a hit hegyeket mozgat, és senki nem hitt nekik. Ma a tudósok azt mondják el tudják simítani a hegyeket, és mindenki elhiszi."
(Joseph Campbell)

***
"Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, 
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, 
Ha szeretet nincs bennem, 
Mit sem érek."
(Biblia)

***
„Itt a hegyen a ragyogó, istenáldotta szép tájban bennem csak kérdések fogalmazódnak meg. Őseink ezer évvel ezelőtt talán százezren sem voltak a honfoglaláskor, és csak innen Erdélyből az elmúlt húsz év alatt 400 ezer ember ment el. Miért?! Ki számolja azokat, akik elmentek, és ki tartja számon azokat, akik itthon maradtak?”
(Böjte Csaba)

***
"Szeretetből képesek vagyunk hegyeket megmászni, tengereket átszelni, homoksivatagokon átkelni és kimondhatatlan megpróbáltatásokat elviselni."
(Gary Chapman)

***
"A hegyeket már megmászták, az űrhajósok már eljutottak a világűrbe, s a tengereken sincs már egyetlen aprócska sziget sem, amit ne fedeztek volna föl. De hátravan még a lélek meghódítása."
(Paulo Coelho)

***
 „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” 
(Zsoltárok 121:1,2) 

Devecsery László: Évszakok


Devecsery László:

Egyszer volt…, …hogy’ is volt? Talán egyszer volt, hol nem volt! Ki tudja hol volt? Ki tudja hol van?
Az üveghegyen innen? Az Óperenciás-tengeren túl? Ahol a kurta farkú malac túr? Dehogy! 
Sem így, sem úgy! Völgyön innen, hegyen túl, 
hol sok szikla égbe szúr…
Induljunk el messzire, messzire, hagyjuk el a völgyet, kapaszkodjunk fel magasra, nagyon magasra. Sok-sok hegyet, óriási sziklát kell elhagynunk, amíg elérkezünk a Hónapok  hegyéhez. Ne kérdezd, merre találod a térképen, hiszen nem árulhatom el senkinek. 
Még teneked sem!
Egyik hegy olyan, mint a másik. Miről ismerjük meg ezt a nevezetes helyet? Miről, miről…, különleges formájáról. Mitől olyan különleges? Fényképen vagy a valóságban láttál már hegyet és sziklát eleget. Magasak, hegyesek. Ez is magas, hegyes is. Igen ám, de az óriási hegycsúcs mellett tizenkét kisebb csúcs is emelkedik. Ráadásul, ha megérkeztél, s körülsétálsz a hegyoldalon, akkor egyik ámulatból a másikba esel.
Előbb azt érzed, lefagy a fejedről az a formás fülecskéd, s hozzá fúj a szél és hull a hó, a másik pillanatban enyhe szellő simogat, majd váratlanul pirossá válik az orrod a tűző naptól, a nagy melegtől, azután hűvös szél és köd ölel körül, s a következő pillanatban ismét hóembert építhetnél.
Mi ez a varázslat? Egyszerű a magyarázat: a tizenkét hónap négy évszakot varázsol körénk. Lakásuk körül is mindig ott a tavasz, a nyár, az ősz és a tél, vagyis az

Évszakok

Nézd, a TAVASZ erre jár:
huncut, pajkos kicsi lány.
Szoknya lebben, szellő száll,
jót kacag – és meg-megáll.

Ébresztgeti a Napot,
kancsóból hint harmatot.
Ezerszínű lesz a rét:
ráteríti köntösét.

Virág nyílik, rügy fakad,
minden él az ég alatt.
Ajtó koppan, vendég jön:
illendően beköszön!

Meleget hoz NYÁR-LEGÉNY,
szelíd esőt hint a szél.
Almát, körtét melenget,
eperszemet szemezget.

Aranytenger a vidék,
hullámzik a messzeség.
Búzaszemek megértek:
-Munkára fel, legények!

Patakparton víg a nyár,
ki teheti odajár.
Fürdik, játszik nagyokat,
amíg az ősz kopogtat.

Kedves apó, ez az ŐSZ,
ő is köztünk elidőz.
Szőlőt érlel, szüretel,
emberekkel ünnepel.

Ecsetet vesz kezébe,
azt vette a fejébe,
színt fest minden levélre,
így megy a tél elébe.

Hullanak a levelek,
meg is szólal: -Elmegyek,
mert a TÉL már közeleg:
nagyszakállú, ősz, öreg.

Szakállából hull a hó,
fehér öröm: csudajó!
A hóember nem fázik,
lyukas pipán pipázik.

A madár-nép didereg,
egy picit sem csicsereg.
Jégcsapok az ereszen:
összebújnak hidegen.

Csillog-villog a világ,
s ablakon a jégvirág;
a fák ágán dér-levél,
havat hoz az esti szél.  

A tizenkét hegycsúcs alatt tehát a tizenkét testvér lakása rejtőzik. Január délceg, fiatal fiú. Odabent csupa-csupa fehér minden. Ablakán jégvirágok nyílnak, ereszén jégcsapok erdeje sokasodik. Ruhája fehér, arca piros. Kéményében hideg szelek muzsikálnak, s hófúvás kavarog háza körül.
Február kedves, mosolygós, csípős nyelvű lány. Világoskék ruhát visel, szoknyája mellett szelek suhognak. A hófelhők mögül, melyek a csúcs körül laknak, néha már előbukkan a Nap.
Március-leány sárgászöld színekkel díszítette szállását, s önmagát. Intésére langyos, könnyű fény köszönt ránk, s az ágakra rügyek szaladnak.
A szomszédságból mindig nevetés, móka, kacagás hallatszik. Április, akit a testvérei csak Ápri Julisnak hívnak, vidám és kiszámíthatatlan. Üde zölddel borít be mindent: házat, fákat, mezőt és rétet.
A tavasz két leányát alig-alig győzi nevelgetni, tanítgatni fiútestvérük: Május. Ő már majdnem komoly férfiember, s ezt sötétzöld öltözetével is bizonyítani szeretné.
Odébb a nyár: Június vidám sárgában, Július narancsszínnel, Augusztus pirosas sárgával, mindannyian a Nap ragyogásával. A három hegycsúcsot is mindig fény ragyogja be.
A fény és a ragyogás mellett, kicsit odébb a komor ősz lakik: Szeptember, világos barnán, Október szürkén, ködbundában, November sötétbarna kabátban.
Kit is felejtettem el? Senkit, most következik a vén, kedves, öreg apóka: December, mintha sötétkék kristályok csillognának körülötte. Havat, szelet, hideget és meghitt ünnepeket hoz nekünk. 
Az évszakok velünk laknak, s mi is ővelük.