2016. január 18., hétfő

Idézet -az otthonrról... /Wass Albert


"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.  Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."
(Wass Albert)

2016. január 14., csütörtök

Tornay András: Lennél-e


Tornay András: Lennél-e

Lennél-e menedékem,
Ha teljesen eláztat az eső
Lennél-e menedékem
Ha nem is próbálnék erősnek látszani
Megsimogatnál akkor is,
Ha mocsárba merültem előtted
Lennél-e menedékem
Ha siralmas kiszolgáltatottságom
Egyetlen érintésért könyörögne
Megvigasztalsz akkor is, ha majd
Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba
Lennél-e a menedékem,
Akkor, mikor magam elől menekülök . . .
talán pont hozzád. . . 

2016. január 11., hétfő

Dzsida Jenő: Vendéglő havas hegyek között


Dzsida Jenő: Vendéglő havas hegyek között

Kis vendéglő a nagy hegyek között.
Minden békesség ideköltözött.

A kályha vasán párologva forr
a fűszeres és cukros, sárga bor.

Az asztalon sült. Izletes falat.
Míg falatozom, nézem a falat:

a falusias, vén, meszelt, meleg
falon két ócska festmény díszeleg.

Két furcsa kép. Gyerekes, primitív,
kúszán felmázolt. De van benne szív.

Az egyiken két ferde ház előtt,
napfényes, zöld, májusi délelőtt

pocsolyán uszkál négy fehér kacsa,
arannyal ékes tolluk pamacsa.

A másik képen tágas hómező,
a hó kavargó, sűrün pelyhező

s két tömzsi állat nyargalászva von
egy karcsu szánt a süppedő havon,

- a két ficamlott, kedvesen suta
állat félig ló, félig őz-suta.

Míg a vaskályhán gőzölögve forr
a fűszeres-illatu, sárga bor

s a macska nesztelenül lépeget,
nézegetem a csacsi képeket.

S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek
koromban, künt az égszínkék, kerek

pocsolyában, májusi délelőtt
négy kacsa uszkált a házunk előtt,

én hevertem a pázsiton hanyatt
és bámultam a festett aranyat

új meséskönyvem színes födelén,
egy kis hercegnő koronás fején,

ki szánkán szállt a hómezőn haránt,
- két rénszarvas röpítette a szánt.

...Esik a hó. A korcsmáros köhög.
Poharamban forró bor gőzölög,

az óra lassan üti a hatot
s álmos vagyok és roppant meghatott.

Kolozsvár, 1932. augusztus 15.

Dsida Jenő: Esik az eső


Dsida Jenő: Esik az eső 


Esik, esik, esik. 
Átlátszó gyöngyös cseppek 
peregnek le az ablakon, 
míg elgondolkodom 
esik, esik, esik. 

Nem régen szép volt, sugaras: 
a szürke por is 
aranynak látszott, 
mikor a tűz-csók rajta játszott. 
Nem-régen szép volt, sugaras. 

Miért most ez a bús sötét? 
Ez a borulás odakünn, 
ez a borulás idebenn, 
s miért ül fájás szívemen? 
Jó Istenem, miért? 

Míg lelkem haló álmai 
a múltat keresik, 
idebenn hull a könny, hull, 
s odakünn esik az eső, 
esik, esik, esik...