2016. július 16., szombat

Sebes Ila: Mezei virágok tánca


Sebes Ila: Mezei virágok tánca

Odakint a mezőn, Szarkalábak közepén
Kék ég alatt, hallgatnám a tücsökzeném
Körülöttem Pipacsok és Búzavirágok között
Egy-egy Margaréta is szépen beköltözött.

A végtelennek tűnő rónaságban,
mozdul négy virág a fuvallatban!
Szép a táncuk, szinte örök,
Ezt énekli milliónyi tücsök!

Nézem táncukat, érzem vágyukat,
Lebegnek közben a fuvallatban
A tücsök hegedül, húzza a nótájukat
Dallama, szárnyal már mező szerte

Mert a gyökerek a földhöz, kötik
A kis Búzavirág, így csak lebeg a szélben.
Szárnyalna, de könnyeivel küszködik.
Ebből remél erőt meríteni, még éltében

Virítanak mező szerte a szép társak.
Szeretgetik, óvják, mellette állnak
Ha kell, ők a fuvallattól is féltik
Kinyílt szirmaikkal a Búzavirágot, védik.

Ragyoghat égszínű kéksége a réten.
Mezőkön át együtt van a négy barát
Tücsökzene dallamát, együtt hallgatják
Szarkaláb, Margaréta és a Pipacsvirág

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése